Az átélt stressz nem más, mint gondolataink, érzéseink és testünk nem megfelelő kezelése. Ezek együttes kölcsönhatása fokozza is a megélt feszültség mértékét. Ezért is kiemelten fontos, hogy tudatában legyünk: milyen gondolatokkal, vagy - önmaguk tisztaságában meg nem élt - érzésekkel hátráltatjuk működésünk gördülékenységét, szabadságát. Ezek elfogadásával nyílhat lehetőségünk tudatosságunk fejlesztésével önazonosabbnak lenni, hogy saját életünket éljük - egyre élvezetesebben. 

Nehéz helyzeteink többsége érzelmeink nem megfelelő kezeléséből fakad.

Múltunk élményei és rögzült sémái miatt nem fogadjuk el, nem éljük meg természetes érzelmeinket, melyek lehetővé tennék a fejlődésünket.

A leggyakoribb rögzült automatizmusok, amelyeket - az érzelmeink ítélkezés nélkül történő elfogadása helyett - működtetünk:

• elfojtással reagálunk
• racionalizálva magyarázzuk meg nem élésüket 
•  szégyenbe forgatjuk őket
• döntésképtelenségbe “kerülünk” és nem merünk továbblépni

A tanulás valójában a felfedezés iránti motivációból táplálkozik.
Nem lehetsz éhes a másik ember helyett.
Nem tudsz helyette akarni. 
Vezetőként a te feladatod az, hogy olyan környezetet teremts, ahol a munkatársaid megtalálják a saját motivációjukat, ha úgy döntenek.

A megfelelés kibékíthetetlen ellentéte a fejlődésnek: vezetőként hogyan táplálhatom a munkatársaim kíváncsiságát egy olyan vállalati struktúrában, ami legtöbbször a megfelelésre épít?

Minden vezetői dilemma, nehéz helyzet, elakadás mögött egy emberi elakadás húzódik. 
Ennek alapja, hogy a gondolataink, érzéseink és ezek következtében viselkedésünk  nem megfelelő a célunk tekintetében. 
Ezért elengedhetetlen, hogy a fejlődést ilyen elemi - gondolat, érzés - szinten kezdjük, s ne pedig újabb és divatos módszerek, modellek ily módon steril alkalmazásával.

Ahhoz, hogy fejlődni tudjunk - szükséges, hogy ne a múlt mintáit ismételjük, hanem valami újat legyünk képesek magunkból előhozni. 
Ennek feltétele, hogy ne túlélő üzemmódban működjunk, azaz környezetünket és benne magunkat ne (negatívan) ítéljük meg. 
Amint valamit nem jónak élünk meg, értékelünk - legyen ez egy érzésünk, gondolatunk, egy fizikai létező, egy külső körülmény - szükségszerűen túlélő üzemmódba csúszunk és kizárólag múltbéli mintázatokat fogunk ismételni. Alapjaiban semmi mást nem fogunk tudni alkotni, létrehozni mint eddig.

A valódi egyéni változás, fejlődés alapfeltétele, hogy három dimenzióban is sikerüljön elmozdulni az adott kérdést illetően: gondolati, érzelmi és testi szinten egyaránt. 
Ezt nevezzük programjainkon a változás háromlábú kisszékének.

Felelősséget vállalva élni, azt jelenti, hogy tudatában vagyunk és használjuk azon képességünket hogy minden bennünk és körülöttünk levő történéssel kapcsoltban megválaszthatjuk hogy mit gondolunk, érzünk, teszünk. Utólagosan pedig azt jelenti , hogy felismerem, elismerem, hogy amit gondoltam, éreztem, tettem az kizárólag az én saját döntésem volt, akár tudattalanul, akár tudatosan vettem részt a helyzetben.

Mit jelent igen-t mondani magamra? Hogy bentről kifelé haladok. Hogy mindent, amit önmagamba nézve találok, azt ítélkezés mentesen, előjelek nélkül elfogadom. 
Innen érdemes elindulnom. 
A szégyen, az elfojtás, a lehasítás, a tagadás, az elkerülés helyett a szembenézést követő megtartó elfogadást keresem. 
Hogy a személyes biztonságélményem legmélyebb idegrendszeri feltételeit megteremtve - már nem esetleges reakciók mentén veszek részt a társas helyzetekben - hanem kapcsolódom. 
Ahogy önmagamhoz kapcsolódni tudok, úgy leszek képes másokhoz is.