
Akik segítettek
Szakmai etalon nekem az 1984-ben alakult Concordia Szervezet- és Vezetésfejlesztési Kft. Az akkori Kelet-Európába “akkreditált “ UNESCO szervezetfejlesztő szakértő, az indiai Manohar S. Nadkarni tanfolyama, és két csoportja résztvevőiből állt össze a 13 tulajdonos. Mérnöktől a bölcsészig minden értelmiségből volt köztük. Az első munkatársi bővítési körben kerültem ’99-ben közéjük.
Unikum volt sok tekintetben. Magyar tulajdonosok, a tolakodó BIG FIVE hiénák között is imponáló szakmai megkerülhetetlenségükkel. A szervezetfejlesztés emberi oldalát megalapozó szakmai tudás és módszertan magyarországi alapítóit tisztelhetjük bennük. T-csoportok, a nagycsoport módszertan, később a jövőkép tervező, és kultúraváltó szervezetátalakítás elterjesztésében játszottak nagy szerepet.
Lenyűgöztek, 13 ügyvezető (titulus a névjegykártyán), a teljes, közös döntéshozatal, a káprázatos emberi és szakmai sokszínűség. Mozaik szerű szakmai tudásom ott vált koherens egésszé, elsősorban emberi kapcsolódásaim nyomán. Hálás vagyok mentoromnak Mladenecz Marcsinak, a feledhetetlen Borbás Gyurinak, és végül, életem ajándékának, Szelei Gabinak.
Az elindult bővüléssel - mint az élet - megindult a lassú elmúlás is, a tulajdonos-alkalmazotti viszonyrendszert nekik sem sikerült megoldaniuk. Mint az élet.
Személyes vonatkozás még korábbról: klinikusi szakmámban hallottam először a kezdetekről, akkori barátomtól (tulajdonos), az Orvostovábbképző Intézet, majd a Nemzetközi Manager Központ égisze alatt folyó kísérletezgetésekről. Szintén, még végzett klinikusként jártam pszichodrámára, a későbbi egyik tulajdonos, Borgos Gyurival.
Kik befolyásolták a magamról való gondolkodásomat, és személyes orientációmat?
Dr. Pertolini Rezső főorvos, a Völgy utcai Funkcionális Neurózis Osztály vezetője. Visszautasított, amikor önismereti terápiába jelentkeztem hozzá, mondván éljek egy kicsit még, és ha már lesznek tapasztalataim, kérdéseim, akkor keressem ismét! Nagyon eltalált. Huszonpár éves, másod / harmad éves egyetemistaként mi a csudának is kellene feltárnom mi van bennem a semmin kívül?
Az egyetemen kínzó dilemmámat, vajon ki vagyok én - Goldmund, vagy Narziss (H. Hesse)? Dr. Prof. Csányi Vilmosnak sikerült feloldania. Az alsó-gödi Magatartásgenetikai Intézetben az akváriumi medencék berendezése, és / vagy egy filmszerep nem jelentett sokat. A prof. életútja, szakmai teljesítménye, kreatív, újszerű kérdésfeltevései mély nyomot hagytak bennem. Az evolúcióról való gondolkodása, teóriái kisérőim, mostani munkám állításaiban is! És igen, eldőlt, sem kutató, sem művész - csak az átlag…
A mindíg, mindenhol, mindenkor való kíválóság fojtogató kényszerét aztán Dr. Koronkai Bertalan főorvos, a (nekem) “taoista” pszichiáter mosta el, lazította fel bennem. Még klinikusként dolgoztam alatta, majd pályamódosításom után csoportban és egyéni konzultációban tapasztaltam meg őt. Ezt ma Jungiánus szemléletű terápiának neveznénk. Ám nekem inkább orientáció, életszemlélet, a rendíthetetlen nyugalommal és derűvel való támogatás, emberi-szakmai azonosság volt. A tanító. Ő volt, aki segített megbékélni magammal, semmi csinnadratta, ez vagyok én. Aki elfogadtatta az ellentéteimet, a szélsőségeimet, és nincs szükség kibékítésre, feloldásra, feldolgozásra, tanulásra, csak megnyugodni abban, ami vagyok. (Sziddhártha, szintén H. Hesse)
A Rendszerakadémián találtam meg Csurgó Sándort, a “spirituális” állítót. Életem egyetlen (ismétlem, egyetlen) döntését, amely az életet rendezte, akkoriban hoztam meg. Ez választást jelentett. Nem emlékszem az életemet irányító, alakító, befolyásoló döntésekre - nekem inkább a “véletlen” lehetőségek elfogadásának tűnnek, semmint aktív jövő alakításnak (tovább tanulás, klinikumba sodródás, pálya módosítás, párkapcsolatok). Az élet (mező, mátrix, sors stb.) áramlásában mindig ott van a személyes valóságunk, mindig pont úgy, pont az, amilyenek mi akkor vagyunk, csak érzékelni kell. Számomra a család- és rendszerállításban nem a generációs törvények voltak a meghatározók, sokkal inkább a mezőben ezek érzékelése, csatornázása a személyes szinten. Bátorított Sándor konvenciókkal szembeni kreativitása, spirituális hite.
Aztán már 60+ rám talált a “harcos tanító”, Sárvári Gyuri. Csoportjában eltöltött idő alatt megrendítő volt átélnem a tiszta, mély, őszinte, egyben kíméletlen reflexivitását önmagával, és másokkal. Gyávaságaimat tanultam nála.
És minden a legnagyobb rendben van…, mint ahogy az már a születésem pillanatában is volt.
Nekem ennyi időbe telt, míg a kisérőim elvezettek ide, saját magamhoz…
